Asbóth Oszkár
Bay Zoltán
Bánki Donát
Bláthy Ottó Titusz
Bródy Imre
Csonka János
Déri Miksa
Eötvös Loránd
Fonó Albert
Gábor Dénes
Galamb József
Ganz Ábrahám
Heller László
Irinyi János
Jedlik Ányos
Jendrassik György
Kandó Kálmán
Kármán Tódor
Kruspér István
Kühne Ede
Mechwart András
Mihály Dénes
Neumann János
Pattantyús Ábrahám G.
Puskás Tivadar
Richter Gedeon
Rybár István
Szent-Györgyi Albert
Szilárd Leó
Tihanyi Kálmán
Winkler Lajos
Zemplén Géza
Zipernowsky Károly

Sir Isaac Newton
Nikola Tesla

NEUMANN JÁNOS
(Budapest, 1903. dec. 28. – Washington, 1957. febr. 8.)

Teljes nevén Margittai Neumann János Lajos (későbbi angolszász változatban: John Louis von Neumann) szabad szellemű bankárcsaládban Neumann Miksától és Kann Margittól kapta neveléséhez az első indíttatásokat. 1913-ban a fasori evangélikus gimnáziumba íratták be, mely a világ egyik legjobb középiskolája volt. A főgimnázium demokratikus légköre, humanista értékrendje mély hatást gyakorolt erkölcsi fejlődésére. Igen fiatalon kitűnt rendkívüli matematikai tehetségével. Rátz László, Kürschák József, kiváló tanárok sora segítette öntörvényű tanulását. Mire 1921-ben leérettségizett, már hivatásos matematikusnak számított. Annál meglepőbb, hogy érettségi bizonyítványában a sok jeles között egyetlen jót találunk – éppen matematikából.

            Érettségi után saját vágya és apja kérése között – tudományos vagy mérnöki pálya – rendhagyó módon döntött: tanulmányait párhuzamosan folytatta mindkét vonalon. Ennek megfelelően egyrészt Berlinben, majd Zürichben – ahol kiváló matematikusokkal, mint Pólya György és Hermann Weyl is kapcsolatba került – mérnöki tanulmányokat folytatott, s 1925-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett. Ezzel párhuzamosan pedig 1921 szeptemberétől a budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karának hallgatója lett. Szabályszerűen elvégzett 8 félévet, majd 1926-ban matematikai tárgyból bölcsészeti doktorátust szerzett. Disszertációját Fejér Lipótnál védte meg. A magyar matematikai iskola kiváló tudósainak hatására élete végéig tisztelettel emlékezett.

            Mindössze 23 éves volt, amikor a berlini egyetem történetének legfiatalabb tanáraként habitált, s 1927-től az ottani, majd 1929-től a hamburgi egyetem magántanára lett matematikából. 1930-ban meghívták vendégprofesszornak az Egyesült Államokba, Princetonba. Hamarosan az ottani egyetem, majd az Institute for Advenced Study professzora lett. Itt a világ legkiválóbb tudósai – köztük Albert Einstein, Hermann Weyl, Wigner Jenő – gyűltek össze, s találtak szellemi műhelyt. A princetoni Neumann-ház mindig a társasági élet egyik központja volt. Kétszer nősült. Kövesi Mariettával 1930-ban kötött első házasságából született egyetlen gyermeke, Marina. A házasság felbomlása után 1938-ban Budapestre látogatva vette feleségül Dán Klárát, aki élete végéig hű társa maradt.

            A II. világháború idején – princetoni tevékenysége mellett – számos más természettudóshoz hasonlóan ő is bekapcsolódott a haditechnikai kutatásokba. Rendszeresen járt Los Alamosba, ahol részt vett az első atombomba megépítésével kapcsolatos titkos programban. Ugyancsak foglalkozott ballasztikus problémák számítási kérdéseivel. 1955-ben az öttagú Atomenergia Bizottság (Atomic Energy Comission) tagjává nevezték ki, amely akkor a legmagasabb szintű kormánymegbízatásnak számított egy tudós számára. Számos tudományos akadémia és társaság választotta tagjának, ill. díszdoktorának, kitüntetései között az Einstein-érem, a Fermi-díj és a Szabadság- érdemérem – ez utóbbit maga Eisenhower elnök adta át – is szerepelt. Széles körű alkotótevékenységének rákbetegség vetett véget.

            Tudományos pályafutásának kezdetén intenzíven foglalkozott a matematika alapjaival (halmazelmélettel és matematikai logikával). Doktori disszertációját a halmazelmélet axiómatikus felépítéséről írta (Bp. 1926).

            1927-ben D. Hilberttel és E. Nordheimmel közösen egy tanulmányt publikált a kvantummechanika alapjairól. Neumann is úgy vélte, hogy a matematika fontos szerepet játszhat a fizika általános törvényszerűségeinek felismerésében. A kvantummechanika matematikai kérdéseivel foglalkozó kutatásait 1932-ben egy monográfiában foglalta össze.

            Az előbbi témakör vezette Neumann érdeklődését a Hilbert-tér lineáris operátorainak vizsgálatához, majd később – a funkcionál-analízisben alapvető szerepet játszó – operátorok további kutatásához (pl. operátor gyűrűk vagy későbbi elnevezéssel Neumann-algebrák).

            Jelentős eredményeket ért el az ergódelméletben is. A topológikus csopoprtokon értelmezett Haar-mérték segítsésével pedig megoldotta Hilbert 5. problémáját, egy fontos speciális esetben. Kifejlesztette a „folytonos geometria” elméletét is. Szintén az ő nevéhez fűzödik a játékelmélet megteremtése, amelynek gazdasági alkalmazásáról később egy könyvet írt O. Morgensternnel. Maga Neumann – a Nemzeti Tudományos Akadémia (National Academy of Science) egy 1954-es kérdőívre adott válaszában – a kvantummechanika matematika alapjai, az operátorelmélet és az ergódelmélet területén végzett munkásságát tartotta a három legfontosabb tudományos eredményének.

            A 30-as évek végétől érdeklődése- nyilván a haditechnikai kérdésekkel is összhangban – egyre jobban az alkalmazott matematikai problémák – ballisztikai, ill.hidrodinamikai kérdések – felé fordult. A robbanásoknál, ill. hidrodinamikai folyamatoknál keletkező lökéshullámok tanulmányozásával jutott olyan bonyolult matematikai összefüggésekhez ( pl. nem-lineáris parciális differenciálegyenletekhez), amelyek a klasszikus módszerekkel nem voltak megoldhatók. Az egyetlen lehetőség az volt, hogy nagyszámú numerikus számítással kapjanak valamilyen képet a megoldásról.

             Ez keltette fel érdeklődését a nagy sebességű elektronikus számítások lehetősége iránt. Amikor 1944 nyarán tudomást szerzett a pennsylvaniai egyetemen (Moore School) folyó, még 1943-ban kezdődött ENIAC (Electonic Numerical Integrator and Computer) Projectről, azonnal bekapcsolodott a munkába. Intenzíven részt vett az ENIAC fejlesztésében, majd az 1944-ben kezdődő EDVAC (Electronic Discrete Variable Automatic Computer) építésében. A számítógép logikai tervezésében - itt nyilván támaszkodhatott a matematikai logikában való jártasságára – kiemelkedő érdemeket szerzett. 1945-ben az EDVAC-kal kapcsolatos eredményeket egy jelentésben összegezte. A számítógép története később több szálon folytatódott. Igen fontos állomás volt Neumann vezetésével a princetoni Institute for Advenced Study-ban (IAS) épült gép, amelyet tisztelői kedveskedve JONNIAC-nak is neveztek. Ennek később további példányai, ill. változatai is elkészültek (MANIAC Los Alamosban, ORACLE Oak Ridge-ben stb.). Érdeklődése természetesen nemcsak a számítógép építéséhez (hardver), hanem a programozási kérdésekhez és numerikus módszerekhez is kötődött.

            Ezen az úton továbbmenve figyelme az automaták általános elmélete felé fordult. Itt olyan alapvető kérdésekkel foglalkozott, mint az önreprodukáló automaták, megbízható organizmusok szintézise megbízhatatlan elemekből, ill. a számítógép és az agy módszeres összehasonlítása. Öt tanulmánya közül három már csak a szerző halála után jelent meg. Utolsó – befejezetlen – művének az egyik legfontosabb következtetése az, hogy „az agy nem a matematika nyelvét használja”.

            Bár Neumann magát többnyire matematikusnak nevezte (néha hozzátette: és matematikai fizikus), jelentős eredményeket ért el más területeken is (összegyűjtött művei 5.  ill. 6.kötetének alcíme: Számítógépek, automataelmélet és numerikus analízis, ill. Játékelmélet, asztrofizika, hidrodinamika és meteorológia). Számos eredménye kifejezetten interdiszciplináris jellegű, s közgazdasági, biológiai, kémiai, ill. műszaki kérdésekhez is kötődik. Neumannak szabadalmai is voltak. Élete utolsó szakaszában – az Atomenergia Bizottság tagjaként – tudománypolitikai kérdésekkel is foglalkozott. Munkájában mindig segítette hatalmas történelmi, filozófiai, irodalmi műveltsége. Filozófiai és morális nézetei és ezek fejlődése a Neumann-kutatás fokozódó fontosságú területe. Legendás alakját, varázslatos egyéniségét jól bizonyítja, hogy életrajzának megírására, munkásságának elemzésére a kor számos kiváló tudósa vállalkozott.